Tolnai József: Jelentés a 2012/2013. tanévi Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyről

2013. április 24-én és 25-én, két kategóriában (7–8. évfolyam és 9–10. évfolyam) zajlott le a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny döntője az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Pedagógiai Könyvtár és Múzeum (PKM) szervezésében. A fináléba összesen 19 településről 32 tanuló jutott be az iskolai, majd ezt követően a megyei, illetve fővárosi versenyekről. A döntő helyszíne a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium volt.[1]

 

Előzmények

A könyvtárhasználati verseny 1993 óta minden évben kiírásra került. Egy próbaversennyel vette kezdetét a sorozat a budapesti Veres Pálné Gimnáziumban, s 2001-ben már négy kategóriában rendezték meg az 5–12. évfolyamos tanulók körében. Az elmúlt két évtizedben több intézmény, szervezet is bonyolította az országos versenyt (Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény, Könyvtárostanárok Egyesülete, Karinthy Frigyes Gimnázium, Fővárosi Pedagógiai Intézet), a szervezés jogát 2006-ban kapta meg az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum.[2]

Az utóbbi években – elsősorban a pályázati lehetőségek beszűkülése miatt – a Bod-verseny keretei között már csak a fenti két kategóriának hirdettek versenyt, ugyanakkor a Bod Péter Társaság évről évre megrendezi „saját” könyvtárhasználati versenyét az általános iskolák 5. és 6. évfolyamosai számára. Így volt ez ebben a tanévben is, a lebonyolítást a budapesti Veres Pálné Gimnázium, s annak vezető könyvtárostanára – aki egyébként a Bod-versenybizottság tagja is volt −, Hock Zsuzsanna vállalta magára.[3]


A Bod-verseny 2001 óta rendelkezik saját internetes felülettel, majd létrejött a Bod-levelezőlista is (ezek létrehozása Benkő Ilona nevéhez köthető). A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny rövid történetét 2012-ben Dömsödy Andrea, az utóbbi évek országos versenyszervezője foglalta össze a PKM honlapján.[4]

 

A 2012/2013. tanévi verseny

A 2012/2013. tanév versenyét 2012 decemberében hirdette meg az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeuma, nem sokkal azt követően, hogy annak lebonyolítására az Emberi Erőforrások Minisztériumától (a korábbi évekhez képest is) jelentősebb anyagi támogatást kapott. A támogatási szerződésben a projekt megvalósulásának felelősségét Dr. Varga Katalin, a PKM igazgatója vállalta magára, aki később az országos zsűri elnökeként a döntőben is ott volt. Az országos versenyszervezési feladatokért a jelen sorok írója volt a felelős az elmúlt fél évben.

A verseny kiírását a megalakuló Országos Versenybizottság (OV) látta el kézjegyével. A versenybizottság az – egyelőre még – íratlan szabályok szerint jött létre, azaz az OV-be a verseny feladatainak készítői, illetve az elmúlt év első három helyezett megyéinek képviselői kerültek meghívásra. Így a versenybizottság idén is országossá vált, a felkért könyvtárostanár szakértők Veszprém, Csongrád és Baranya megyét is reprezentálták a grémiumban.[5]

 

Újdonságok

Az idei év néhány jelentős és néhány kevésbé jelentős változást is hozott a verseny életében. Az elmúlt évek gyakorlatához képest egyszerűsödött, tulajdonképpen egy teljes fordulóval csökkent. Korábban az iskolai fordulókat (I. forduló) követően a megyei, illetve fővárosi versenyek „saját” írásbeli és szóbeli forduló alapján hirdettek megyei és fővárosi győztest (II. forduló), s a legjobbak jutottak be a – szintén a megyeszékhelyeken és a fővárosban lebonyolított – országos írásbeli versenyre (III. forduló). Itt dőlt el, hogy ki vehet részt aztán az országos, szóbeli döntőn (IV. forduló). Ebben az évben a megyei és fővárosi szervezőknek már csak az országos írásbeli fordulót kellett megrendezniük, ahol a központilag elkészített feladatsort töltötték ki a tanulók 90 percben, a tesztek javítása központilag történt.[6] Ezen az írásbelin a tanulók alapvetően az elméleti, tárgyi tudásukról adtak számot, a feladatlap ugyanis tartalmazta a szemelvényeket, dokumentumokat, így az eredményesség nem függött a helyben használható eszközöktől. Az új logika szerint a könyvtár és a világháló konkrét használatára a döntőn kerülhetett sor.

Az egységesen, egy időben, központilag javított – helyszíntől független – dolgozatok tették lehetővé azt, hogy ne fordulhasson elő: valamely tanuló egy rosszabb eredménnyel lehessen döntős csak azért, mert a megyéjében (vagy a fővárosban) az eredmények átlaga alacsonyabb szintű lett. Az egyszerűsítés mellett tehát az esélyegyenlőség is szerepet kapott e változtatások érvényre juttatásában. Ugyanakkor a fenti változtatást indokolta az is, hogy a megyei székhelyek könyvtárainak állománya, internetes munkahelyeinek száma igen eltérő képet mutat számban és minőségben egyaránt, ami nem teszi lehetővé az egyenlő feltételeket és ezáltal az egyenlő esélyeket sem a tanulók számára az ország minden pontján.

Természetesen, mint minden változásnak, így ennek a strukturális átalakításnak is lehetnek negatív aspektusai, esetleg vesztesei. Azokon a megyei vagy/és fővárosi helyszíneken ugyanis, ahol a helyi versenyeknek komoly hagyománya alakult ki az évek során (komplex írásbeli és szóbeli forduló önálló eredményhirdetéssel, díjkiosztással), előfordulhatott, hogy a változást egy jó hagyomány elvesztéseként élték meg a kollégák.[7] Ugyanakkor azt mindenképpen figyelembe kell venni, hogy amennyiben egy komoly és hiteles országos tehetséggondozó versenyről van szó (márpedig a Bod ilyen), amelyet egyébként a legtöbben a könyvtáros szakmában – teljesen jogosan − szeretnének OKTV szintűnek látni és láttatni, úgy a verseny az egységes feltételek megteremtésének irányába kell, hogy elmozduljon. Ez egyáltalán nem jelent „elszürkülést” vagy egyfajta uniformizálást, ezt talán a legjobban az országos döntő lebonyolítása volt képes a gyakorlatban bizonyítani. A korábbiaktól eltérően idén nem 16, hanem 32 tanuló jutott be ugyanis a döntőbe, akik egy kétnapos, komplex megmérettetésen vettek részt, a témához kapcsolt szabadidős programokkal fűszerezve magát a versenyt.

A szakmának a közeljövőben nyilvánvalóan elemeznie kell a változások tapasztalatait, s beépíteni azokat a következő évi verseny menetébe, kiírásába. Mint ahogy a konkrét szakmai, tartalmi vitát is folytatni kell a „tökéletes verseny” felé közelítés reményében és érdekében. A jelen beszámoló írója – (bár középiskolai magyartanár végzettségű, ugyanakkor) nem könyvtáros lévén – csak a szakmai vélemények összegyűjtésére, azok megvitatásának megszervezésére vállalkozhat. Így abba az „örök” kérdésbe most nem szeretnénk „belemenni”, hogy vajon kis könyvtárosokat „képzünk” vagy színes, komplex, projekt alapú, innovatív versenyeket szervezünk.[8] Nagy kérdés, hogy esetleg a kettő ötvözhető is lehet talán...

 

Az országos döntő

Ebben az évben közel 1000 tanuló vett részt a versenyen − különböző szinteken, a döntőbe jutás tehát már önmagában nagy teljesítménynek számított. Ezt honorálták a verseny szervezői azzal, hogy a döntőt a versenyen kívül szakmai és szabadidős programokkal tarkított két napra szervezték. A tanulók és felkészítő tanáraik részt vettek egy múzeumpedagógiai foglalkozáson, valamint betekintést nyerhettek a PKM könyvtári részlegébe is. Egy-egy előadást tekinthettek meg a döntősök a TIT Budapesti Planetáriumában, a második nap délelőtt a Fővárosi Állat- és Növénykert megtekintésével, ennek a napnak a délutánja pedig a Magyar Természettudományi Múzeumban telt el, hasznosan. Ezeket a szabadidős programokat indokolta a verseny idei témája is, a biodiverzitás, a pontos cím aSokszínű világ – a biodiverzitás az irodalomban, a művészetekben és a tudományban volt. A verseny szervezői e téma kapcsán folyamatosan egyeztettek az OFI Ökoiskola projektjével, az eseményekről a projekt hírlevele is folyamatosan tájékoztatta az érdeklődőket.[9]

Maga az országos döntő alapvetően három részből állt: az első fél órában a tanulók egy írásbeli feladatsort töltöttek ki, majd egy választott téma kapcsán igazi könyvtári gyűjtőmunkába kezdtek, használva a helyszínt adó könyvtár állományát és összes lehetőségét, beleértve az internetet is. A második részre másfél óra állt rendelkezésre, ennyi idő alatt dolgozták ki a versenyzők az adott témát egy ötoldalas Power Point előadásban, s szerkesztettek hozzá bibliográfiát. Ezt követően a szakértő könyvtárostanárokból álló nyolctagú zsűri előtt kellett a beszámolót projektor és laptop segítségével bemutatni, a felmerült kérdésekre válaszolni.

Az ünnepélyes eredményhirdetés a második nap reggelén zajlott le a PKM dísztermében, ahol a díjakat Dr. Kaposi József, az OFI főigazgatója és Dr. Varga Katalin, a PKM igazgatója, a zsűri elnöke adta át. Minden résztvevő könyvjutalomban részesült, emellett az első helyen végzettek 15 ezer, a második helyen végzettek 10 ezer, a harmadik helyen végzettek pedig 5 ezer forintos könyvutalványban részesültek. A zsűri különdíjban részesítette emellett a leginnovatívabb produktum létrehozóját és a kategóriájában a legjobb írásbeli eredményt elért tanulókat.

 

A verseny részletes végeredménye[10]


 

 

Bod I. kategória
(7–8. évf.)

 

Helyezés

Név

Pontszám

Iskola

Település

Felkészítő tanár

Különdíj

1.

Rémai Martin

117

Várkerti Általános Iskola

Várpalota

Pál Lajosné

 

2.

Simon Viktória

110

NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Szombathely

Horváthné Szandi Ágnes

3.

Hegyi Tamara

108

Ady Endre Gimnázium

Debrecen

Peternainé Juhász Zsuzsa

4.

Boros Nikolett

105

Sancta Maria Általános Iskola, Gimnázium

Eger

Csatóné Poczok Katalin

A legötletesebb produktum létrehozójának

5.

Makádi Alexandra

99

Szent István Általános Iskola

Hatvan

Máté Györgyné

 

6.

Molnár Helga

98

Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola

Nyíregyháza

Sztopóczkiné Hajnalosi Éva

7.

Gulyás Anett

95

Celldömölki Városi Általános Iskola

Celldömölk

Hartmanné Fekete Ildikó

8-9.

Horváth Katalin

84

Péterfy Sándor Evangélikus Általános Iskola

Győr

Némethné Sáhó Éva

8-9.

Vadler Júlia

84

Első Óbudai Általános Iskola

Budapest

Baán-Misz Zsóka

10.

Kertész István

82

Batthyány Lajos Gimnázium

Nagykanizsa

Horváth Éva

11.

Almási Anna Luca

80

Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Iskola

Eger

Albert Anikó

Kategóriájában a legjobb írásbeli eredményt elért tanulónak

12.

Dóbé Orsolya

77

Hunyadi János Általános Iskola

Budapest

Babocsik Marianna

 

13.

Szele Kitti

73

Bolyai János Gimnázium

Salgótarján

Borók Sándorné

14.

László Szindi

69

Sancta Maria Általános Iskola

Eger

Csatóné Poczok Katalin

15.

Orbán Barnabás

47

Árpád Gimnázium

Tatabánya

Szalay Izabella

 

Bod II. kategória
(9–10. évf.)

 

Helyezés

Név

Pontszám

Iskola

Település

Felkészítő tanár

Különdíj

1.

Filipánits Kristóf

116

NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Szombathely

Horváthné Szandi Ágnes

Kategóriájában a legjobb írásbeli eredményt elért tanulónak

2.

László Liza

97

Sancta Maria Általános Iskola és Gimnázium

Eger

Csatóné Poczok Katalin

 

 

3.

Haragos Dániel

90

Veres Péter Gimnázium

Budapest

Szlávikné Cséfalvay Krisztina

4.

Szolláth Rita

79

Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

Budapest

Dr. Eigner Judit

5.

Matók Enikő

77

PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium

Pécs

Varga Andrásné

6.

Hajner Réka

73

Petőfi Sándor Gimnázium

Pápa

Varga Mária

7.

Balogh Lilla

72

Zrínyi Miklós Gimnázium

Zalaegerszeg

Bokányi Tiborné

8.

Kiss Benjamin

70

SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium

Szeged

Dr. Tóthné Nagyistók Katalin

9.

Korka Bálint

65

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Budapest

Horváthné Gruber Éva

10.

Czászár Boglárka

59

Bródy Imre Gimnázium

Ajka

Jákliné Tilhof Ágnes

11.

Luzsinszky Brigitta

54

Bocskai István Gimnázium

Hajdúböszörmény

Czégény Márta

12-13.

Eördegh Hanga

51

SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium

Szeged

Dr. Tóthné Nagyistók Katalin

12-13.

Simon Barbara

51

Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola

Fehérgyarmat

Tóth Erzsébet

14.

Kispál Klaudia Margit

49

Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Iskola, és Középiskola

Eger

Albert Anikó

15.

Englert Georgina

45

Petőfi Sándor Gimnázium

Pápa

Varga Mária

16.

Sági István

39

Thuri György Gimnázium, Szakközépiskola

Várpalota

Sári-Kovács Péter

 

 

Támogatók

Ahogy korábban már jeleztük, a verseny szervezését, lebonyolítását és díjazását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

Talán a témának köszönhetően is idén sok további támogatót sikerült megnyerni a versenyhez, íme azoknak az intézményeknek, szervezeteknek a névsora, amelyek szponzorálták a versenyt könyvekkel, előfizetési lehetőségekkel, ingyenes vagy kedvezményes szabadidős programok biztosításával:

 

Fővárosi Állat- és Növénykert, Budapest

Jancsó Alapítvány, Tahitótfalu

Könyvtárostanárok Egyesülete, Budapest

Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó Zrt., Budapest

Növényi Diverzitás Központ, Tápiószele

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest

Mezőgazda Kiadó, Budapest

Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet, Budapest

Természetbúvár folyóirat szerkesztősége, Budapest

Természettudományi Múzeum, Budapest

TIT Budapesti Planetárium

UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága, Budapest

 

Itt kell köszönetet mondani a megyei és fővárosi versenyszervezőknek, valamint természetesen az Országos Versenybizottság tagjainak is, akik áldozatkész munkája és az ügy melletti elkötelezett attitűdje és kiállása nélkül a verseny ilyen szintű lebonyolítása lehetetlen lett volna.

Gratulálunk a döntőbe jutottaknak, a nyerteseknek és felkészítő tanáraiknak!


[1] A kiemelkedő tehetséggondozó munkájáról híres oktatási intézmény a tavalyi évet követően immár másodszor adott helyt a Bod verseny döntőjének, s volt méltó házigazdája a rendezvények.

[2] A Pedagógiai Könyvtár és Múzeum jelenleg az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) szervezeti egységeként (igazgatóságaként) működik.

[3] A versenykiírás és az egyéb versenydokumentumok megtalálhatók a társaság blogján: [online] [2013.05.09] <http://bodpetertarsasag.blog.hu/2013/01/09/orszagos_konyvtarhasznalati_verseny_5-6_evfolyamosok_szamara>

[4] [online] [2013.05.09.] <http://www.opkm.hu/?lap=dok/dok&dok_id=92> Ugyanitt részletes bibliográfia, valamint a versenyhez kapcsolódó ajánlott módszertani irodalom is található, illetve innen érhetők el a korábbi évek versenybeszámolói és a versennyel kapcsolatos egyéb írások is.

[5] A 2012/2013. évi OV tagjai voltak: Bali Judit (Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium), Cs. Bogyó Katalin (SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája, Szeged), Emmer Gáborné (az Iskolakönyvtáros c. folyóirat szerkesztője, Veszprém), Hock Zsuzsanna (Veres Pálné Gimnázium), Lázárné Szanádi Csilla (ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola), Nyírő Gizella (PTE Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium, Pécs), Örményiné Farkas Andrea (Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium).

[6] Újdonság volt az is, hogy a versenyszervezők idén először kapták meg elektronikus úton a feladatsorokat, és a titkosságot biztosító kódok kiosztására is e-mailben került sor.

[7] A központi szervezés természetesen lehetővé tette a helyi (megyei, fővárosi) „hagyományos” szóbelik megtartását, de azok általában (és elsősorban) a helyi támogatás hiányában így, ezek között a feltételek között csak néhány helyen valósultak meg.

[8] Lásd ehhez: Sáráné Lukátsy Sarolta: Kutatómunka vagy show-műsor? A Bod Péter könyvtárhasználati versenyek Csongrád megyei döntőiről, 1. rész. In: Módszertani Lapok. 2000. 3. sz. p.1-6. és Patona Ferencné: Hagyományteremtés a megyei szintű Bod Péter könyvtárhasználati versenyeken Veszprém megyében. In: Iskolakönyvtáros. 2000. 4. sz. p.7., valamint Hock Zsuzsanna: Tehetséggondozás projektmódszerrel. In: Könyvtárpedagógiai füzetek. Bp.: MFPI, 2009. 7. sz. p.56.

[9] A téma kiválasztása nem volt vitáktól mentes, hiszen gondoljuk csak meg: az elmúlt évben Bod Péter évforduló volt, idén pedig Weöres centenáriumot és Gárdonyi évet is ünneplünk, de emellett számos más javaslat is felmerült. A témától egyesek féltek vagy talán meg is ijedtek, különösen a felkészítő kollégák népes táborában, de félelmeik – a verseny zárásakor visszatekintve – alaptalannak bizonyultak. A döntőben is kiderült: a tanulók ismerik és értik a biológiai sokszínűség fogalmát, és ügyesen képesek rákeresni a könyvtár eszközeivel erre a címszóra a biológia tudományán szélesebb körben is.

[10] Minden egyéb – a versennyel kapcsolatos – fontos információ elérhető a www.opkm.hu honlap nyitó oldalán a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny ikonra kattintva, itt többek között a megyei/fővárosi és az országos írásbeli feladatsorok dokumentumai is megtalálhatók a megoldó kulcsaikkal együtt.