Dömsödy Andrea: Az olvasóvá nevelés jegyében

Gyorsjelentés a 2010/2011. tanévi Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyről

A 2010/2011-es tanévben ötödször szervezte a nagy múltú Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyt az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. A hagyományoknak megfelelően a verseny három szinten/fordulóban (iskolai, megyei, országos) zajlott írásbeli és szóbeli részfordulókkal.

Ebben a tanévben az olvasóvá nevelés jegyében A gyermek- és ifjúsági irodalom az EU-ban volt a kiemelt téma. Ez ebben a versenyévadban sem azt jelentette, hogy ezekről a témákról kellett a tanulóknak minél többet tudni, hanem ezek szolgáltak témául a könyv- és könyvtárhasználati tudásuk megmutatásához. Az írásbeli feladatlapok a megyei és az országos fordulón is központilag készültek. Ezeket az adatkereső, összefüggéskereső feladatokat a versenyzőknek könyvtári környezetben, a könyvtár eszközeivel kellett megoldani. A szóbeli feladatok során pedig egy komplex információs problémát, egy folyóirat tartalmi egységeinek megtervezését kellett megoldaniuk a tervezéstől a kivitelezésig.

Ebben a tanévben a versenybizottság már harmadszor írt ki pályázatot a döntő helyszínének kiválasztására. A pályázat nyertese, a mátészalkai Esze Tamás Gimnázium iskolai könyvtára a döntő méltó helyszínének bizonyult. A szatmári programok értékes ajándékai voltak a döntőbe jutott tanulóknak és könyvtárostanároknak.

A versenyre hivatalosan nevezők száma az előző tanévhez képest jelentősen nem változott (6 versenyzővel nőtt). A 29 felkészítő tanár által visszaküldött kérdőív alapján számított becslések szerint ebben a tanévben mintegy százzal több, vagyis 1291 tanuló vett részt az iskolai szintű versenyen. A megyei fordulóban végül az I. kategóriában (7–8. évfolyam) 100 iskolából 185 tanuló vett részt, míg a II. kategóriában (9–10. évfolyam) 90 iskola 179 tanulója indult. Közülük a tavalyi 62-höz képest ebben a tanévben 86-an jutottak be az országos írásbeli fordulóba (legfeljebb 120 tanuló juthat be), majd a maximális 2×8 legjobb eredményt elért versenyző vett részt az országos döntőn.

A verseny legeredményesebb tanulói:

I. kategória, 7–8. évfolyamos tanulók

 

Országos  rangsor

 

A tanuló neve

 

Iskolája

 

Település

 

Felkészítő tanár

 

1.

 

Pető Nóra

 

Deák Ferenc Gimnázium

 

Fehérgyarmat

 

Sipos Mária

 

2.

 

Sági István

 

Várkerti Általános Iskola, Szakiskola és Tagiskolái

 

Várpalota

 

Pál Lajosné

 

3.

 

Vad Viktória Zsuzsanna

 

Krúdy Gyula Gimnázium

 

Nyíregyháza

 

Némethné
Horváth Gabriella

 

4.

 

Lengyel Ádám

 

Máriaremete-Hidegkúti
Ökumenikus Általános Iskola

 

Budapest

 

Tódor Melinda

 

5.

 

Géczi Luca

 

Bolyai János Gimnázium
és Szakközépiskola

 

Salgótarján

 

Borók Sándorné

 

6.

 

Pozsgai Zsófia

 

Eötvös Loránd Általános Iskola

 

Százhalombatta

 

Zentay Anikó

 

7.

 

Agg Richárd

 

Somogyi Béla Általános Iskola

 

Körmend

 

Kondorné
Karvalics Gabriella

 

8.

 

Filipánits Kristóf

 

NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

 

Szombathely

 

Horváthné
Szandi Ágnes

 

9.

 

Csík Dominik

 

Lestár Péter Egységes Középiskola, Szakközépiskola és Óvoda II. Rákóczi Ferenc Tagiskolája

 

Kecskemét

 

Gyimesi Mónika

 

Keresztes Barbara

 

József Attila Általános Iskola

 

Budapest

 

Ferenczi Mária

 

Nikandich Arianne

 

Grassalkovich Antal Általános Iskola

 

Budapest

 

Ripp Gabriella

 

12.

 

Pogány Johanna

 

Eötvös Loránd Általános Iskola

 

Százhalombatta

 

Zentay Anikó

 

13.

 

Császár Boglárka

 

Bródy Imre Gimnázium,
Szakközépiskola és AMI

 

Ajka

 

Jákliné Tilhof Ágnes

 

Mazán Réka

 

Petőfi Utcai Általános Iskola

 

Békéscsaba

 

Nagyné Bielik Ágnes

 

15.

 

Molnár Ádám

 

Fényi Gyula Jezsuita
Gimnázium és Kollégium

 

Miskolc

 

Marincsák N.
Ildikó

 

Karnis Evelin

 

Fejér Megyei Önkormányzat Petőfi Sándor Gimnáziuma és Szakközépiskolája

 

Sárbogárd

 

Némethné dr. Müller Viktória

 

Matók Enikő

 

Árpád Fejedelem Általános
Iskola és Gimnázium

 

Pécs

 

Storcz Tamásné

 

 

 

II. kategória 9–10. évfolyamos tanulók

 

Az egyes fordulókon résztvevő tanulók és iskolák száma és teljesítménye alapján a legeredményesebb megyék a következők: 1. Budapest, 2. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 3. Veszprém megye, 4. Heves megye, 5. Pest megye, 6. Komárom-Esztergom megye. A három legjobb eredményt elért megye egy-egy képviselője tagja lesz a jövő évi versenybizottságnak.

A verseny támogatói: Oktatásért Közalapítvány, Nemzeti Tehetség Program, Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet, Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Monguz Kft., Kossuth Kiadó, Bookline, Tessloff és Babilon Kiadó, Cerkabella Könyvkiadó, Könyvtárostanárok Egyesülete, Könyvtárellátó Nonprofit Kft., 21 megyei versenyszervező intézmény, Mátészalka Város Polgármesteri Hivatal, Művészetbarát Egyesület (Mátészalka), Esze Tamás Alapítvány (Mátészalka), Diákönkormányzat – Esze Tamás Gimnázium (Mátészalka), Házi Pékség (Mátészalka), Szatmári Ízek Kft. (Mátészalka), Mada-Hús Kft. (Mátészalka), Nobilis Zrt. (Mátészalka), om-Summa Kft. (Mátészalka).

A verseny honlapján (http://www.opkm.hu) elérhetők a részletesebb eredmények mellett a verseny összes fordulójának feladatlapjai megoldókulcsokkal. Ez utóbbiakat szíves figyelmébe ajánljuk minden könyvtárostanárnak, hiszen segíthetik a jövőbeni felkészítő munka mellett a helyi könyvtárhasználati vetélkedőket és a könyvtárhasználati foglalkozásokat is.

Ezúton is szeretnénk megköszönni minden felkészítő tanár és megyei szervező munkáját, és gratulálunk a nyerteseknek!

Figyeljék a jövő tanév elején versenykiírásunkat és pályázati felhívásunkat!