Olvasás Portál

lovári  |  english

Eseménynaptár

Holokauszt-emlékezet és irodalom - Kiállításmegnyitó

Petőfi Irodalmi Múzeum; 1053 Budapest, Károlyi u. 16. , 2014.11.25. 18:00

Megnyitja: Závada Pál író Felolvas: Gergely Ágnes költő és Turi Tímea költő, kritikus Közreműködik: Bársony Péter (brácsa) és Szabadi Vilmos (hegedű)

A Magyar Holokauszt Emlékév keretében megrendezett kiállítás célja kettős: nyomatékot adni a szembenézés megkerülhetetlenségének, ugyanakkor megmutatni, hogy az emberöltőnyi idő, amely ma elválaszt a Holokauszt traumájától, fogódzókat is kínál a feldolgozáshoz.  Nem egyszerűen magukra a szövegekre szeretnénk ráirányítani a figyelmet, amelyekben a magyar irodalom e trauma megidézésének hiteles formáit hozta létre. Azt is fontosnak tartjuk jelezni, hogy a Holokausztot átélők, illetve a rákövetkező generációk esetében a múlttal való szembesülés tétje, körülményei és módjai egyaránt változtak, s hogy e folyamat a jelenben is tart. A kiállítás több, egyformán létjogosult megközelítésmódhoz is adalékokkal szolgál, egyfelől a dokumentum- valamint önéletrajzi irodalom, másrészt a fikció, illetve a kortárs médiaművészet területéről hozott példákkal. A felhasznált szövegek nemcsak tartalmuk révén, hanem látványelemként is olyan kiállítási tér létrejöttét szolgálják, amely alkalmas arra, hogy emlékezethelyként működjék.